Kétszer fordult meg a babám szülés előtt


A terhességem szerencsére végig problémamentes volt, így a szülésre is nagyon nyugodtan készültem. Igen ám, de ember tervez Isten végez alapon azért nekem is kijutott néha a meglepetésekből, ami új irányba terelte a babánk világra hozatalát.


A kislányunk végig fejvégű volt, aztán a 33. hétben éreztem olyan görcsöket, amilyeneket még soha. Első babás anyukaként nem tudtam, mire kell számítanom, ha szülésre kerül a sor, így azt gondoltam, lehet, hogy szülni fogunk. A férjem folyamatosan azt figyelte, hogy nem folyt-e el a magzatvíz, mert akkor irány a kórház. Felhívtuk a nőgyógyászomat, aki azonnal beparancsolt a kórházba vizsgálatra. Ott derült ki, hogy ebből nem lesz ma szülés, szimplán annyi történt, hogy megfordult a babánk, így most medencevégű lett.


Ekkor már lélekben készítettem magam a császármetszésre, hogy hiába terveztünk apás szülést, ez sajnos meghiúsulni látszik. Ezt követően négy hétig nyugi volt, de pont egy ügyintézés kellős közepén fél 12-kor megint éreztem ezeket a görcsöket, csak sokkal intenzívebben. Megint telefon, a nőgyógyászom (aki éppen családi programjára sietett volna időre) beparancsol a kórházba tudatván, hogy ő is bent lesz 1-re. Para ezerrel, tuti bent tartanak és szülés lesz belőle, ekkor kezdtem parázni, hogy erre én még nem készültem fel. A férjem végig velem-mellettem volt, segített és támogatott, de hát ilyenkor még jobban beparázik az ember.


Beérkezvén a kórházba a szülőszobából kisietett egy nővér, aki azonnal hívatott, hogy a főorvos úr már bent van, jöjjek én is. Kértem, hogy a férjemet is engedjék be, de mondta a nővérke, hogy egyelőre kint kell maradnia. A szülőszoba folyosóját alig léptem át, amikor az orvosom kérdezte a nővérkét, hol a férjem, mondtuk, hogy kint vár az ajtó előtt. A doktor úr erre kiadta utasításba, hogy azonnal engedjék be, így csak bekerült velem a párom. Megérkezvén a vizsgálóba ctg-re tettek, de a kislányunk nem mutatta jelét annak, hogy meg szeretne születni, így a vizsgálat után ultrahangot csináltak, ahol megint meglepett minket a kisasszony, ugyanis most fordult meg megint, így már fejvégű lett ismét. Ez mind a 37. hétben. Elméletileg ilyenkor már nem nagyon forognak a babák. Hát az enyém forgott. Kétszer is.


Ennek ismeretében megint kértünk ctg-re időpontot. A 39. hét második felében még mindig semmi jele annak, hogy a kislányunk készülődne a nagyvilágba. Vasárnap hajnalban keltem arra, hogy picit görcsölgetek, és székelési ingerem van. Na, hajnali 2-től 5-ig voltam a mosdóban, mert ment a hasam. Ötkor visszafeküdtünk aludni a férjemmel. Pihenni nem igazán tudtam, mert 10 percenként felkeltem a görcsökre (mint utóbb rájöttem, ezek már a fájásaim voltak). A párom fél 6-kor kezdte mérni a fájásaim. 10 percesekről 8 és fél, majd 8 percesek voltak. Ez ment egészen 10 óráig, amikor megpróbáltam enni valamit, de nagyon nem esett jól a szendvicsem. Fél 11-kor felhívtuk a nőgyógyászomat, hogy a fájásaim 8 percesek, de még a magzatvíz nem folyt el (a doktor úr a legutóbbi vizsgálatkor mondta, hogy akkor menjek be, ha elfolyik a magzatvíz), mit csináljuk. Azonnal beparancsolt a kórházba, így még én összeszedtem magam indulásra készen, addig a férjem az összes csomagomat betette az autóba biztos ami biztos alapon, hátha kellenek.


11-re megérkeztünk a kórházba, ahol az ügyeletes doktornő rám nézett, hogy maga szülni fog. Bekísért a szülőszobára, hogy megvizsgáljanak. Közben megérkezett az orvosom is, megvizsgált, és 3 ujjnyira voltam már kitágulva. Na, ekkor már kezdtem sokkot kapni, hogy úristen, én ma szülni fogok. A szülőszobáról már ki sem engedtek, megkértek, hogy öltözzek át és sétáljunk át az apás szülőszobába (ez meglehetősen kisebb, mint a másik szülőszoba). Közben a férjemet kértem állandóan, jelezték, hogy jönni fog nemsokára, legyek még türelemmel kicsit. Mivel egész éjszaka ment a hasam, így beöntést nem kaptam (ettől féltem a legjobban).


Az apás szülőszobába megérkezvén már kötötték is rám a ctg-t, bekötötték a branült, és vártam, hogy a szülésznőm is befusson. Nem tudom, hogy csinálta, de pikk-pakk bent volt a kórházban, és mire kettőt pislogtam, már mellettem volt. Ekkor kaptam meg az első adag oxitocint és antibiotikumot, illetve infúziót, mert enni nem ettem ugye semmit, de kellett az energia. A szülésznőm rengeteget segített, mindig mondta, mire számítsak, masszírozta a hátam, fogta a kezem. Közben a férjemet is beengedték, így most már teljes mértékben nyugodtnak éreztem magam. 13 órakor kaptam fájdalomcsillapítót, ami csökkentette a fájások hosszát. Ezt követően újjabb vizsgálatot végzett rajtam a doktor úr, majd 14 órakor burkot repesztett. Innentől intenzívebben éreztem a fájásokat viszont a fájdalomcsillapítónak köszönhetően a hosszuk lerövidült. Ezután viszont vissza kellett mennem a nagyobb szülőszobába, mert az orvosom, azt jobban szereti – nagyobb a tér jobban elfértünk.


15 órától 16 óráig labdán vajúdtam, Egészen háromnegyed 5-ig, amikor a szülésznő megvizsgált. Ekkor már eltűnt a méhszáj. A nőgyógyászom 17 órakor szintén megvizsgált, és mondta, hogy ez most fájni fog, de spórolunk két órát a szülésből, hamarabb vége lesz. Majd 17:20-kor összeszerelik szülőággyá az ágyat, de addig nem nyomhatok. Ekkor még tágított rajtam (nem tudom, ez fájt-e jobban vagy a fájás). Innentől volt 20 perc várakozás, életem leghosszabb 20 perce volt. A férjem mellettem tartotta a frontot, hogy nemsokára hárman leszünk, mindjárt vége. Mérhetetlenül hálás voltam neki, hogy bent volt velem, támogatott és fogta a kezem.


17:20-kor megjelent egy csapat zöldbe öltözött ember, akik mind a mi szülésünknél segédkeztek. Megmondom őszintén, itt már nagyon fáradtnak éreztem magam, de tudtam, hogy ez már a finis. Nemsokára láthatjuk a kislányunkat.


Megkaptam az instrukciókat, hogy csak akkor nyomhatok, ha mondják. A kislányunk is nagyon szépen segített nekem. A végén egyszer csak eltűnt a hasam, éreztem, hogy valami kibújik belőlem, majd egy hatalmas sírást hallottunk. Ez ő. Megszületett a kislányunk, Hanna. 17:52 perckor, 54 cm-rel és 3800 grammal.


Amíg engem rendbe raktak, a kislányom ott volt a mellkasomon, apa a jobb oldalamon, és néztük ezt a kis csodát. Két órán keresztül hagytak minket együtt, utána elvitték a kislányunkat fürdetni, felöltözni, engem pedig  20:00-kor toltak át a szobánkba. Kitolván a szülőszobából a váróban már ott volt minden családtagunk, akik velünk együtt drukkoltak, hogy Hanna megszülessen. Mérhetetlenül boldog voltam. A szobából már csak a kislányunk hiányzott. Nekünk szerencsénk volt, VIP szobába kerültünk így apa is bent aludt velünk az alatt a három nap alatt, amíg a kórház vendégszeretetét élveztük. Közben a szülésznőm és a nőgyógyászom is bejött hozzánk és megdicsértek, hogy hősiesen csináltam végig. De ez nem teljesen igaz, ugyanis a férjem, a szerelmem mellettem egyedül nem tudtam volna végigcsinálni. Ő is ugyanolyan hős, mint én, mert azt a támogatást, szeretetet, amit tőle kaptam és kapok az felbecsülhetetlen érzés.


Bezzeganya az Instagramon!


Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>


Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!


További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?



Forrás: Bezzeganyag.reblog.hu

Vélemény, hozzászólás?