Ezek voltak a legmenőbbek a Bezzeganyán 2017-ben

Tünde Vakmacska 2017


2018-at írunk már, ilyenkor szoktunk összesítést készíteni az előző év Bezzeganyás eseményeiről, eredményeiről, újdonságairól. Nincs ez most sem másképp. Lássuk, mi volt a legizgalmasabb a tavalyi évben a Bezzeganyán.


Legolvasottabb cikkek

 


Harmadik helyen végzett 40.955 olvasással Az első ctg után közölte az orvos: azonnal császár című poszt.


„Az első ctg-n az orvosom felugrott, és nézte a papírcsíkot. Azt mondta, baj van. Elégtelen a szívhang, kóros és beszűkült oszcilláció. A kórházban maradok, 24 órás ctg-re tesznek. Aztán ultrahangon is megvizsgált. Méhszáj zárt, baba biztosan 2,5 kg felett van, most császározunk! Azt hangoztatta, hogy nem akar börtönbe kerülni, nem enged haza, azonnal műtenek. Hívta a műtőt, én közben a férjemet, aki először nyilván azt hitte, hogy megbolondultam. Én azonban rövidre zártam a beszélgetést: „Gyere azonnal! Császár lesz.” Majd letettem.”


Második az Így kell elájulni a nőgyógyásznál, fekve című poszt, melyben Lolacska arról mesélt, mit élt át, amikor az első ultrahangon kiderült: ikreket vár. Az írásra 41.242-en voltak kíváncsiak.


„Vissza a rendelőbe, kapom a papírokat sorban. Közben csak hüledeztem, hogy a harmadik gyerek se volt tervezve, most meg négy lesz. Mire a dokim kuncogva csak közli: „Ha vulgáris akarok lenni, akkor csak annyit mondhatok: ezt jól elkúrták!” Minden sértődés nélkül csak ránéztem: „De ENNYIRE, doktor úr?!”


A győztes a megunhatatlan anyós-témában írt poszt lett, Az anyósom tönkreteszi a házasságomat 45276 olvasással.


„Az anyósom nagyon intelligens, nagyon okos, ravasz és jó taktikus. Kiválóan szerepel mártírként (de hát én csak jót akarok). Már a gyerek születése előtt is ránk akart telepedni (piszkált 6 hónapos terhesen, hogy nem illeszkedtem be az ő családjukba), de most hogy itt az unoka, egyenesen megbolondult.


Komoly kirohanásai vannak az etetőszék és az általam vásárolt babakocsi ellen, illetve minden rossz, amit én csinálok. Úgy gondolom, hogy komoly szorongásos betegsége alakult ki, aminek középpontjában az unoka áll.”


A legkommenteltebb cikkek

 


A dobogó harmadik fokára egy megdöbbentő írás került. 643 komment érkezett az Ordítom, hogy ne bánts, de ő csak üt tovább ököllel című poszt után.


„Látom a szemében az elpattant ideget, és hogy ha lehetne, úgy elverne, mint egy férfit. De „szerencsére” nem történik ilyesmi, „CSAK” falhoz lök, én bevágom a fejem, feldagad a fülem, nem vérzek azért, nincs itt semmi baj. Érzem a térdem újonnan szerzett sebének fájdalmát, igen, itt holnap nagyon csúnya duzzanat lesz.


Megfogja a két lábam, behúz a másik szobába, mint egy kivert kutyát, a fejem az ágy széle mellett – aminek a tegnapi veszekedés során a fejem úgy odacsapódott egy kapott pofon miatt, hogy a torkom az ágy szélével találkozott elesés közben -, és aztán üt és üt az öklével, és én takarom a fejem a két karommal, ordítom, hogy ne bánts, és csak üt, és egyszer csak abbahagyja.


Ez volt a legutolsó és legnagyobb balhénk közös életünk során. Másnap elköltöztem.”


655-öt kommenteltek az olvasók egy apuka írása után, melyben arról számolt be, hogy a szülés után a feleségének fontosabb lett a gyermekük, mint ő, ezért elhanyagoltnak érzi magát.


„Sajnos a feleségem hónapok óta fáradt, feszült. Egyre gyakrabban vitázunk a legtriviálisabb dolgokon. Nagyon úgy érzem, hogy most egy olyan hullámvölgyben vagyunk, mint még soha. Úgy érzem, elhanyagol, nem becsül meg. Nem becsüli meg eléggé azt, amit értük teszek.


Kezdem azt érezni, hogy elmúlt az a régi tűz. Hiányzik az, ami régen volt, az, hogy odabújt mellém és beszélgettük, vagy csak élveztük egymást. Hiányzik a szex, és zavaró számomra, hogy a feleségem nem igazán kívánja.”


Az előző kategória győztese nyert itt is, 870 hozzászólással.


Fórumposztok


Tavaly a legtöbben az Offolda, a Babagyár és a Terhesség: második trimeszter beszélgetős posztokat kerestétek fel.


Facebook


A Bezzeganya Facebook oldala szorgalmasan gyűjtötte a követőket, hamarosan átlépjük a 38 ezret.


Újdonságok


2017-ben elindítottuk Instagram-oldalunkat, melyen humoros tartalmak találhatók, itt lehet követni Insta-felhasználóknak.


Új, Google+ oldalunkon pedig témánként rendeztük az elmúlt időszak posztjait: családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség és szórakozás kategóriákban olvashatók a Bezzeganya bejegyzései.


Köszönjük, hogy velünk voltatok 2017-ben, és reméljük, a 2018-as évben is gyakran látunk titeket.


Tünde és Vakmacska


Tünde Vakmacska 2017Bezzeganya az Instagramon!


Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>


Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!


További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?



Forrás: Bezzeganyag.reblog.hu

Vélemény, hozzászólás?