Elkerülhetetlen a házassági válság a baba születése után?

házasság házassági válság baba születése


Bevallom, minket nagyon komolyan megviselt az új felállás, miután megszületett a kisbabánk. Ezzel tudom, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy rengeteg írás született már arról, hogy valószínűleg el akarunk majd válni egy ponton egymástól, miután gyermek született. Mi is így voltunk/ vagyunk néha. A babánk 5 hónapja született.


A kapcsolatunk most lesz 5 éves, ebből 2.5 a házasság. Nagyon vártuk a Babócát, sokat beszélgettünk, próbáltam felkészíteni a páromat, hogy ez nem lesz egy sétagalopp, és amikor anno jegyesoktatáson elhangzott, hogy a baba a házasság gyümölcse és nem célja, mi nagyokat bólogattunk. Aztán mint szokott, beköszöntött a valóság.


A Bezzaganyán olvasva a kétségbeesett apuka posztját, úgy tűnik, a kommentelők többségének mintaférje van, aki egyben mintaapa. Szegény posztolót én őszintén sajnálom, mert valahol a férjemnek is hasonló érzései lehetnek, hogy elhanyagolom. És nem, nem a szexről beszélek, hanem bizony az intimitás hiányáról. Az összebújásokról, a spontaneitásról.


Na, de kezdjük is az elején, miért is kaphattam meg tőle három héttel szülés után, hogy egy hp vagyok. (Erre tuti jön majd néhány „mérnemváltálmárel” komment).


Ha nincs mázlitok, akkor jön egy kicsit többet igénylő baba. Nem eszik-alszik, nem alussza át az éjszakát már négyhetesen, mint a „jó babák”. Engem lesokkolt, hogy anya lettem. Még ha aludt is a csemete, és nem egész nap a cicimen lógott (ami 24-ből kb. 20 volt), akkor sem tudtam az idegességtől aludni. Három héten át napi egy-két órát aludtam. Gondolhatjátok, hogy idegileg totálisan kikészültem, hiába volt ott segítségként a férjem és az anyukám. A baba nem fogadta el a cumit; csak ha már mélyen aludt, akkor tudtam letenni, és egyből üvöltött, ha nem szopizhatott. Én az elejétől az igény szerinti szoptatás és a kötődő nevelés mellett köteleztem el magam, de a baba nem is hagyott volna más opciót. 


Emlékszem, amikor anyósom volt nálunk kb. a harmadik héten, a karjában üvöltő baba szájába tömködte a cumit, nekem mondta, hogy „aludjál, anyukám, majd én vigyázok a picire”. Ki az, aki ilyenkor tud pihenni, amikor a baba tőle öt méterre üvölt? Hát én nem. Visszavettem, mellre raktam, megnyugodott.


Persze meg is kaptam, hogy ha nem rakom le, akkor sosem lesz el másnál. Érdekes módon már három hónaposan élvezte, hogy társaságban van, hogy kézről-kézre jár, ha elmentünk látogatóba. Most is nagyon szociális. Persze senki nem veregeti a hátam, hogy azért nem csináltam annyira szarul, és hogy erre is meg kellett érnie, hogy ne a cici legyen a mindene.


Na, és valahol ugye ott jön a képbe a férjem, hogy van egy hormonoktól, szüléstől sokkban lévő felesége, aki tiszta ideg, mert nem tud aludni, nem tud pisilni, nem tud enni, amikor szeretne. Egész nap a kanapén ül a babájával a mellén. Nem érti, miért van ennyit mellen. Az anyja, a rokonai, a barátai mást mondanak, és emberünk az ismerősökre hallgat, nem az internetre. Míg az újdonsült anyuka magára, meg az előző 9 hónapon át felszedett netes tudásra és a kismama barátnőkre. Apukát idegesíti, hogy nem tud segíteni. Ő egy kicsit talk the talk ember, iszonyú racionalista, logikus gondolkodású, kicsit kevés empátiával. Programozó, kiváló szakember. Nem találja a helyét az új családban.


Nem szólhat bele a szoptatásba, se az altatásba. Nem érti, hogy a baba és a mama nem megoldandó probléma, hanem csak egy kis érzelmi támogatás kéne. El tudta többször kókuszpólyában ringatni a kicsit, és úgy sosem ébredt meg, amikor letettük a kiságyba, de én nem vállaltam a ringatást napi tíz alkalommal, mert hosszú távon nem akartam ringatni az egyre súlyosabb dedet.


Apukának adják a rokonok a tippeket, miszerint adjatok babavizet, „merazjó”. Adjatok fájdalomcsillapítót, ha fáj a hasa. Anyuka kézzel-lábbal ellenkezik. Apát frusztrálja, hogy nem tud segíteni, elmondása szerint kiherélve érzi magát, mert nincs beleszólása semmibe. Nem érti, hogy a szoptatás nem az ő asztala, és az altatás sem, ha anya kel a babához éjjel. Bár éjfélig, 2-ig vállalná az estét, de anya nem igazán boldogul a fejéssel, nem jön, fáj, alig jön, meg amúgy is feszül a cici, így az alvás annyira nem megoldott. Anya ideges, kimerült, alváshiányos, fáradt. Apa magányos, ha odabújik szoptatás alatt a feleségéhez, ő már nem akarja simogatni, babusgatni, mert mégis egy kis emberi lény lóg rajta egész nap, nem vágyik rá. Zavarja. Nincs együtt, kettesben töltött idő, szex három hónapig nem volt, a hathetes kontrollon is úgy felállt a szőr a hátamon az orvosi vizsgálattól, hogy most is beleborzongok.


Apa úgy érzi, csak a bevásárolnivalót hozza haza, anya nem főz, nem foglalkozik vele, nincs rá energiája. Ha a baba elalszik 7-kor, ő is megy aludni. Alig beszélgetnek, alig találkoznak. Egyre nagyobb a feszültség, már azt sem tudják, kivel élnek. Hová tűnt a feleségem / férjem?


Főzni nem főztem az első hónapokban, a takarítás is parkolópályára került. Takarítónő volt nálunk, a férjem pedig bevallom, nem egy házitündér. Besegít a takarításba, de sajnos én is rendetlen vagyok. Főzni minimálisan tud, de én ezeket tudva mentem hozzá.


Minden piszlicsáré dolgon összevesztünk, nem jól büfizteted, az nem büfi volt, hanem nyögés, miért cicizik már megint, miért nem tudsz fekveszopi közben aludni, aludjál már, hiányzik az összebújás, hiányzik a szex, hiányzol.


Pedig a szex jobb, mint szülés előtt, jobban élvezem, de még most is ott van az agyam hátsó részében a gondolat, hogy jaj, mindjárt fel fog kelni a baba, nincs időnk, de jó lenne egy kicsit aludni, szóval nehéz a másikra hangolódni.


És bizony fel lehet háborodni, de szex nélkül nem fogja jól érezni magát a férj, szerintem önámítas elvárni, hogy mondjuk egy évig türelmesen és szeretettel várjon arra, hogy majd egyszer visszatér minden a régi kerékvágásba.


Amikor kicsit jobban aludt a baba, akkor merészen bevállaltam esti közös filmnézést, összebújást. De hát ez orosz rulett, ki tudja, hogy aznap éjjel három órát vagy hetet tudok-e aludni. És a legszörnyűbb, hogy a baba alvása körül forog minden gondolatom. Ha szarul alszik, én még pocsékabbul fogok, ettől csak türelmetlen és ideges leszek, és egyre jobban az alvásán fogok kattogni. 


Ilyenkor aztán eszembe jut az az ismerősöm, aki tudatosan „ridegtart”. Pár hónappal szült utánam, és már szülés után áradozott, mennyire szipiszuper és zseniális és csodálatos az életük. Aztán persze kiderült, hogy egyvalaki nem érzi magát annyira jól: a baba. De az anyja saját bevallása szerint nem fogja saját magát szívatni. A pici újszülöttet tudatosan hagyja sírni, mert x perce evett és y perce pelenkázták, ergo baja nem lehet. Olyanokat mond, hogy hadd erősödjön a tüdeje, és várjon csak a sorára. Ha öt perc után nem aludt bele a sírásba, akkor felvette. Most egy hónaposan tíz percre hagyja sírni. Engem persze szekál, hogy miért meg mennyit járok a városban egyedül, mi az, hogy altatás, neki a szopiba vagy a sírásba alszik bele a gyereke, ő aztán sose fog altatni. Persze félmilliós babakocsi az van. 


Szerinte nem szenved hiányt a babája, négyhetesen tíz órát alszik egyben éjjel. Ugye a jó baba az a baba, aki nem okoz nehézséget a szülőnek. Én meg egyre többet lamentálok azon, hogy vajon miért lettem iszonyúan szorongó kisgyerek. Miért szoptam az ujjam hétéves koromig (és lettek jó kis összecsúszott fogaim, előreálló felső fogsorom). Miért nem voltam hajlandó oviba járni egészen ötéves koromig. Miért volt székrekedésem kamaszkoromig, miért vádol apám a mai napig azzal, hogy nála üvöltöttem, ha felvett csecsemőként. Miért nem tudtam feloldódni akkor se, ha a szüleim társaságában voltam. Miért vagyok még a mai napig aggódó és szorongó. Pedig a kapcsolatom teljesen jó az anyukámmal. De engem is időre szoptattak, kilenchetesen már átaludtam az éjszakát. Anya elnevetgéli, ha arról kérdezem, mennyit és hogyan hagyott sírni.


Szóval én ezt nem akarom a babámnak. Úgy vagyok vele, inkább legyen szívás nekem, meg a férjemnek ez az első év (ami mennyire rövid amúgy!), de adjuk meg neki azt az alapot, amire építkezhet. Ha sír, válaszolok. 


A párkapcsolatunk persze továbbra is nagyon törékeny. Eddig két nagyon komoly veszekedés volt, de voltak hetek, hogy háromnaponta összevesztünk. Az első nagy veszekedés utáni éjszaka én végigpörgettem a lehetőségeket, hogy mi lenne, ha elválnának útjaink. Ilyenkor aljas, szörnyű dolgokat mondunk a másikra, megy az adok-kapok, ha te is, én is, ordibálás a baba előtt. Sajnos a férjem nem tudja megbeszélni/átbeszélni a konfliktust, ő bezár és el kell vonulnia. Minél többet beszélek, annál idegesebb. Ilyenkor azt hiszem, hogy semmi nem megy át a fejébe, amit mondok, de rá két napra mégis igyekszik és változtat ezen-azon.


Veszekedés után a legjobb teret engedni a másiknak, így leléptem a babával a szüleimhez (tervezett út volt, kapóra jött). Persze ők szidják a férjem, hogy kiszolgáltatja magát, hogy nem elég házias, stb. Na, de ott van apám, aki végigmártírkodta az éveket, mosogatott három nő és a mosogatógép mellett, sütött, házias volt. Közben persze panaszkodott, hogy csak ő rak rendet stb. Anyámmal így is elhidegültek egymástól, bár együtt vannak. Persze én is örülnék, ha végigfőzne a férjem egy menüsort. De úgy tűnik, a harmónia nem ezen múlik, hogy mások szemében mennyire házias és mintaférj valaki. Ha azon vagyunk, hogy adjunk a másiknak, akkor ő is adni fog.


Egyébként a babával nagyon jól elvan, egyre jobban élvezik egymás társaságát. Én tudom, hogy a mai napig beleesek abba a hibába, hogy gyakran rászólok, hogy mit nem csinál jól. Ne ültesd, ne hajolj fejjel lefelé fölé, ne úgy tartsd, ne merd a tévé elé ültetni, ne tolj a szája elé mandarint, mert simán bekapja és még el se kezdtük a hozzátáplálást. Ha a baba fölött nincs is befolyásolásom, legalább ezek az elveim működjenek…


A lényeg, hogy ez az élet nevű játék még sosem volt ilyen bonyolult. Ilyenkor pedig utálkozva és irigykedve gondolok arra az ismerős párra, akik tényleg kaptak egy eszik-alszik babát, aki magától alszik és a Suttogó módszerek születése óta működtek nála. Hathetes korától hat hónapos koráig átaludta az éjszakát, utána 10 hónapos koráig egyszer ébredt. Így könnyű élvezni a babázást, így könnyű karban tartani a párkapcsolatodat. Így könnyű egy év után várni a második babára. 


egy anyuka


házasság házassági válság baba születéseBezzeganya az Instagramon!


Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>


Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!


További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?



Forrás: Bezzeganyag.reblog.hu

Vélemény, hozzászólás?