Egy hét múlva már valószínűleg ketten leszünk


Tildy terhesség napló cukorbetegség kórház


36. Hét


Múlt szerdától már itthonról dolgoztam. Egészen pontosan két napot, segítettem a  junior fejlesztőknek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy végül az élet keresztülhúzza a  számításaim, és hétfőn és kedden már nem tudom befejezni és leadni a projektet..


Szombaton szépen felporszívóztam, elpakoltam a komód tetejéről. Betettem pár mosást. Nem egy megerőltető dolog, nem éreztem, hogy bármi gond lehet.


Vasárnaptól azonban borult a terv. Délutánra vártam barátnőmet, gondoltam addig szépen összerakom a  babaőrt meg a kis körforgót. Férjem épp a játszótérre indult a gyerekkel, épp öltöztette. A következő pillanatban azonban olyan érzésem lett, mintha a magzatvíz folyt volna el… Tudtam, ez nálam kvázi lehetetlen, azt is tudtuk, hogy totális placenta previánál simán lehet vérzés, de teljesen váratlanul ért.


Annyira szépen ment eddig minden.


Rohantam a  fürdőszobába, pánikoltam, féltem, hogy a lányunk is oda. Tavaly ilyentájt vesztettük el a tesót. Riadóztattam a párom, hogy azonnal hívja a 111-et. 11.53-kor hívtuk, telefonon közben mondták feküdjek a  bal oldalamra.12.30-ra ért ki a mentő. 40 perc.  Már bántam, hogy őket hívtuk, azt hittem sose érnek ide. De végül nagyon korrektek voltak. Vérnyomásmérés, pulzus…


Vérnyomás 140, sose volt még ennyi, pulzus 130 felett.


Nem engedtek be a kórházamba taxival, lehetett választani Newham Hospital, vagy Royal London.


 Nem akartunk kockáztatni, komoly gond is lehet, a gyereknek anya kell, nem tehetem meg, hogy ilyen szituációban ne hallgassak a  mentősökre.


A newhami kórház alapból kiesett részemről, így gyorsan kórházi tatyó, mentővel be a Royal Londonba. A fiunk először megijedt, de teljesen tisztában volt, mi történik. Megyünk a kórházba mentőautóval, mert anya beteg. A kórházban lassan mentek a  dolgok, kb. 2 körül vettek fel. Ennyi idő alatt, már rég a kórházamban lettünk volna taxival is, fordult át az agyamon.


Mana jól volt, szívhang rendben. Megnyugodtam kissé. De érdekes kórház volt. Nem éreztem biztonságban magam. Főleg mikor mondták, nincs inzulinjuk, hozzon be a férjem. Hát az eszem megállt, kórházban, szülészeten nincs inzulin? Lantusuk nem volt, nem mondták előre, azt este használom csak. Néha érdekes volt a tájékoztatás hiánya, pedig részemről rendszeresek voltak a kérdések.


Tudni kell, hogy ez a  kórház London egyik legmultikultibb részén van, nem én mondtam, ők mondták, hogy a  betegek jó része még angolul se tud.  Szép. A vércukormérőm csodájára jártak viszont. Jöttek is óránként cukrot mérni, de erről majd később.


Szegény fiunk eléggé nehezen viselte a kórházat, így férjem kivitte  a metróhoz ahová a testvére kijött érte és hazahozta. Ő pedig jött vissza. 4-kor beadták a tüdőérlelőt, igaz a mellékhatásokról elfelejtettek szólni. Bekötötték az inzulinpumpát is, mert a  szteroidtól nőhet a vércukor. Nőtt is, nem is kicsit.


Este ránéztek a placentára és a babóra, felvázolták a terveket. Ha erősödik a vérzés, akkor még éjjel császár, ha csökken, de lesz még, akkor legkésőbb kedden műtét (szteroid miatt), ha megszűnik, hazajöhetek. Az utóbbinak drukkoltam, menni akartam a kórházamba.


A kórházi személyzettel nem volt különösebb gond, bár az összes nővért úgy kellett fülelni, mit mond, mint írtam, multikulti hely, hát  a személyzet is eléggé az.  Meg mindent külön kellett kérni, tudták , hogy cukros vagyok, hűtőbe vitték az inzulinom, de ebédhez nem hozták ki.


Külön szobát kaptam, a kislányunkat kb 3 óránként monitorozták. Szerencsére vasárnap éjfélre a vérzés lecsökkent. Ettől függetlenül nem tudtam elaludni, féltem, 1 órát ha aludtam vasárnapról hétfőre.


Hétfőn anesztessel megbeszéltük az  altatással kapcsolatos dolgokat, ha szükség lenne rá. Szerencsére nem lett.  A kórházi koszt diabos szempontból egy katasztrófa volt, egyrészt mindenféle konyha ételei ott voltak, de diabosoknak való étel alig. Indiai, kínai, jamaikai igen, cukorbetegeknek való szinte nulla.  Egész nap egekben volt a cukrom, úgy kellett könyörögni, hozzák már az inzulint. Délután a férjem behozta a fiunkat, addig sógorommal volt a  gyerek. Nagyon pörgött Kevin. Tologatta a kis kocsit, amibe a  babákat teszik. Férjem hozott még reggelire CH csökkentett szendvicset is.


Napközben nem tudtam aludni, mindig jött valaki. Egy óránként mérették velem a  cukrom, az alapján állítottak a pumpán. Vérzés már nem volt, így tudtam, kedden hazaengednek.


Délutánra rákvörös lett minden porcikám. A vizit délután kettőkor volt, vacsorára akkor vették fel a rendelést, így az nálam lemaradt, nem hoztak vacsorát…


Azt hittem, kicsit tudok pihenni, sajnos este is rendszeresen jöttek, hol a  babát nézték (szorított az öv) hol a vércukromat. Miután eddig 40 óra alatt 1 órát aludtam, éjfélkor végre bealudtam. Na igen, fél 3-ig, mikor is elkezdett csipogni az inzulimpumpa. 3-kor cukrot mértek. 4-kor is. Nem tudtam visszaaludni. 5-kor a szomszéd lakó vajúdott, utána bealudtam. 6-kor jöttek ctg-zni . Lehet bealudtam, már magam sem tudom. Cukormérés 7-kor, alvás, reggelit hoztak 8-kor, ébresztő. 9-kor a férjem jött. Közben a kezem a duplájára dagadt, iszonyat fáj, vizesedik, kértem vegyék ki a kanült. Fájt mindenem, de főleg a kezem. Kicsit elfelejtettek szólni, hogy a  pirosság, a vizesedés, a hétfői fejfájás simán a szteroid mellékhatása lehet.


Kedd reggel 11-kor pedig hazaengedtek. Mi ezzel a lendülettel taxiztunk is be kórházamba, szerencsére sikerült ultrahang időpontot is intézni. Ctg-nél kissé beszédültem, kezdett elmenni a kép. Oldalra fektettek, működött. Pulzusom megint 130, de minden más rendben.


Ultrahangon 3950 grammnak látszódik a baba, a  placenta ugye lenn, de nem látnak semmi sürgőset. Visszaküldenek még, újabb ctg, kapok vasat (IV-drop, majd jöhetek haza) Kb este fél tízre haza is értünk. Ma, azaz szerdán  orvosi megbeszélés, ma eldől, mikor lesz végül a szülés. A privát kórházat sajnos ezzel a kórházi körrel buktam. Remélem további gond nem lesz, és be tudunk időben kerülni a  terhesgondozós kórházamba. 36+4, szerintem 1 héten belül szülés.


Tildy





Tildy terhesség napló cukorbetegség kórházBezzeganya az Instagramon!


Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>



Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!



További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.

Tetszik?





 



Forrás: Bezzeganyag.reblog.hu

Vélemény, hozzászólás?